1. fejezet Kínos karácsony, valami kezdete
2011.12.30. 14:13
Karácsony éjszakáján igazán rosszra fordult az időjárás. A szél tépte a faágakat, tombolt a vihar.
Diana bosszúsan nézett ki a kastély ablakán. Ilyen ítéletidőben nem mehet sehova, bár az apja úgysem egyezne bele a külön esti programba. Az óra elütötte a nyolcat, ideje volt lemennie a szalonba. Az ajándékok, melyeket a családnak vásárolt, becsomagolva várták az asztalon. Diana lesimította zöld selyemruháját, majd egy utolsó pillantást vetett a tükörképére, mielőtt csatlakozott a többiekhez.
A szalon megtel a Malfoyokkal, Dianára vártak. A sötét hajú lány tekintete végigfutott az apján, aki most is elegánsan, kissé bosszúsan fogta a kristálypoharat.
- Időben gyere le, már megmondtam – szólt lányára Draco, de ő ügyet sem vetett rá.
- Most, hogy mindannyian itt vagyunk, végre elkezdhetjük. Boldog karácsonyt mindenkinek. – Draco magasba emelte a poharat, aztán a feleségével koccintott.
Astoria Malfoy szertartásosan viselkedett, mint mindig. Tartásával igyekezett mutatni, hogy ő a kastély úrnője, de ez a legkevésbé sem sikerült neki. Férje oldalán lépkedett az étkezőbe, ahol a terített asztal várta a családot. Diana egykedvűen evett, semmi sem ízlett neki. A karácsonyt már rég nem élvezte, sőt nevetségesnek találta. Régen nagyon szép volt, de az anyja halála óta elvesztette az ünnep a varázsát. Unalmában pezsgőt kortyolgatott, kissé többet is a kelleténél. A vacsora csendben telt, nem beszéltek egymással. Hűvösek voltak, mint minden alkalommal, mindenki a saját gondolataiba mélyedt. Később a szalonban tartózkodtak, átadták egymásnak az ajándékaikat. Diana képtelen volt elrejteni gúnyos mosolyát, mostohaanyja lelkesedése láttán. A Malfoy asszony gyönyörű gyémánt nyakláncot kapott. A Malfoy családnak hatalmas ékszerkészlete volt, de Astoria nem tudott belépni a terembe, ezért Draco igyekezett ilyenekkel kárpótolni feleségét. Diana indiai tisztaselyem blúzt adott, melyre a nő mindig is vágyott, de képtelenség volt beszerezni.
-
Diana, köszönöm az ajándékodat, igazán megleptél vele. Ezt az anyagot lehetetlenség hozatni, hogy sikerült neked? – érdeklődött Astoria, de a lány csak mosolygott.
-
Kapcsolataim révén, természetesen.
A két Malfoy örökös csak vigyorgott ezen a megjegyzésen, míg Draco összevonta a szemöldökét.
- Már mondtam, ne keveredj illegális dolgokba, mert nem segítelek ki a bajból.
- Apám, nyugodj meg, semmi törvénybeütközőt nem tettem – felelt apjának, ám a szemében látszott, hogy ez nem fog így maradni. A Malfoy lány leereszkedett az egyik fotelbe, onnan figyelte az eseményeket. Nagyanyja a hárfáján játszott, Ruben és Scorpius Luciusszal beszélgetett, Astoria az ajándékait rendezte. Draco tekintete megakadt Dianán, akinek hajába egy rubinttal díszített csat volt tűzve. Ezt a díszt még Pansy vette neki az utolsó együtt töltött karácsonyra. Egészen másként mentek a dolgok, az ünnep családias volt, meghitt. Gyerekek nevetése betöltötte a kastélyt, mindenki boldogan fogadta a meglepetéseket. Pansy halála rányomta a bélyegét erre. Azóta a szokásoknak megfelelően mentek a dolgok, az ünnep unalmassá, már kínossá vált. Legjobban a lányán látta ezt. Mikor elvette Astoriát, Diana kiverte a hisztit, hogy a Zabini családnál karácsonyozik, természetesen eredménytelenül. Lánya egyáltalán nem titkolta ellenszenvét az új feleség személye iránt, rettentően hidegen beszélt vele. Este is észrevette az a gúnyos mosolyt az arcán, szerencsére a rosszindulatú megjegyzéseket elhagyta. Diana imádta Pansyt, képtelen elfogadni a halálát. Anyja portréját naponta megnézte, Draco nem egyszer tanúja volt, hogy beszélgetett vele. Egyszer csak arra lett figyelmes, felesége szólongatta.
- Draco!
- Hallom – felelte flegmán, még mindig a lányt figyelve.
- Ne felejtsd el az estélyt, amit tartunk a héten. Rengeteg dolgot kell megbeszélnünk, sürgősen.
- Holnap is ráér. Jó éjszakát. – Draco felállásával jelezte az este végét.
Astoria sértetten felhúzta az orrát, míg Narcissa és Diana összenéztek. Ez a jelenet felért nekik egy ajándékkal. Narcissa gyűlölte az új asszonyt, aki azzal kezdte a beköltözést, hogy mindent átalakított. Hangosan hangoztatta, ő az új úrnő, mindenkinek rá kell hallgatnia. Beleszólt mindenbe, erőszakosan igyekezett meggyőzni másokat az igazáról. Ami leginkább feldühítette Narcissát, hogy elhagyta a lányát. Ez a szemében megbocsáthatatlan volt, ráadásul Astoria igen ritkán látogatta gyermekét.
Órákkal később a három fiatal az emeleti szalonban mulatta az időt. Az ablakon Diana baglya kopogtatott, két levéllel a lábán. A Malfoy örökösnő gyorsan leoldotta az állata lábáról, majd feltépte a Zabini címeres pergament.
Diana!
Boldog, pezsgős karácsonyt kívánok. Nincs kedved egy fürdéshez?
Dylan
Diana teljesen elvörösödött, ez nem kerülte el testvérei figyelmét.
-
Dylan üzent? – érdeklődött Scorpius, de csak egy bólintás volt a válasz.
-
Mi áll benne? Ajándék nem jött vele?
Ebben a pillanatban jelent meg Darkgold, Dylan madara, hatalmas csomagot cipelve. Diana megilletődve vette le a doboz tetejét. Ujjait végigfuttatta az anyagon, keze beleakadt, egy cetlibe. „Legközelebb ezt viseld!”
Ruben kitépte húga kezéből az üzenetet, majd kaján vigyorral az arcán faggatni kezdte.
-
Mit küldött?
-
Semmi közöd hozzá! Foglalkozz a magad dolgával.
-
Dana, a testvérem vagy, vigyáznom kell rád. Mi van, ha megátkozta?
-
Ezt feltételezed a legjobb barátodról?
Ruben megkaparintotta a dobozt, mielőtt a lány rávetette magát. Elégedetten füttyentett a csipkefehérnemű láttán.
-
Van ízlése. Vajon jól állna neked? – méregette a lányt.
-
Gusztustalan vagy - állapította meg Diana.
-
Ez eléggé egyértelmű, apa ne lássa meg. – Scorpius óvatosságra intette a húgát.
-
Jó anyag.
-
Ruben! Ne az ajándékomon élvezkedj!
-
Inkább igyunk az idei évre – nyomott egy pohár pezsgőt testvére kezébe Scorpius.
-
Igazad van. Az idei év jó volt, a jövő legyen még jobb – koccintotta poharát a két testvéréhez.
-
Most van időnk megbeszélni a dolgainkat – nézett komolyan a két fiatalabbra a szőke Malfoy.
-
Döntöttem. Megalapítom a saját társaságomat. Természetesen törvényes kereteken belül. Alapos kutatómunkát folytattam, minden törvényt átnéztem, nem lesz baj. Szeretném, ha az aranyvérű lányok csatlakoznának hozzám. Damarát is be akarom szervezni. Jóváhagyod?
-
Igen. Nem a rabszolgám, hanem a menyasszonyom. Szeretném, ha megbeszélnéd velem, mielőtt belevágsz valamibe. Szükségem van a tájékoztatásra. Mi a helyzet a leendő tagokkal?
-
Holnap elkezdem megírni a meghívókat egy kellemes kis beszélgetésre. Először csak a legmegbízhatóbbakra gondoltam, majd jöhet a többi. Esküt kell tenniük, ha elárulnak szörnyű következménye lesz. Még gondolkodom a nevén, majd kitalálok valamit. Azt hiszem a Roxfort jó előfutára volt ennek, megérte a rengeteg gyakorlás, amit csináltunk.
-
Helyes. Te mihez kezdesz? – fordult öccséhez Scorpius.
-
Teszem, amit mondasz – vágta rá Ruben. Nem merte beismerni testvéreinek, semmilyen jövőképe nem volt. Irigyelte őket, annyira elszántak voltak, ha a céljaikról volt szó.
-
Neked is adunk valami feladatot majd, nem kell aggódnod.
A három Malfoy titokzatosan nézett össze. Ma este elkezdődik végre, amire évek óta vártak. Ez a kis beszélgetés most már a lázadás kezdete. A Roxfort csak az előfutár volt, most kezdődik a nagy változás.
|